
Hozzávalók
-
a piskótához:
- a krémhez:
- a tetejére:
Elkészítés
- A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a kristálycukorral habosra keverjük, apránként hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, a vizet és az olajat.
- A fehérjékből kemény habot verünk, és óvatosan a sárga habhoz vegyítjük.
- A piskótamasszát sütőpapírral bélelt - ha van kikapcsolható karimájú - tepsibe simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük.
- A krémhez 30 dkg epret botmixerrel pürésítünk. A tejszínhabot a cukorral és a habfixálókkal felverjük.
- A mascarponéba belekeverjük az eperpürét, majd a zselatinfixet és a citromlét, végül óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot.
- A tepsit, amiben a piskótát sütöttük kibéleljük folpackkal úgy, hogy az oldalára is jusson. Belehelyezzük a piskótalapot, és rákenjük az eperkrém felét. A maradék 10 dkg epret apróra vágjuk, és a krém tetejére szórjuk. Rákanalazzuk az eperkrém másik felét és elsimítjuk.
- Néhány órára a hűtőbe tesszük, hogy kellően megdermedjen. A tortazselét a tasakon lévő használati utasítás alapján elkészítjük, és a kihűlt süteményre öntjük.
Mennyiség:
1 személyre