
Hozzávalók
Elkészítés
- Az olajon a kis kockákra vágott sárgarépát megdinszteljük. Hozzáadjuk a szintén apróra vágott gombát, és zsírjára pároljuk. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott csirkemellet, meghintjük őrölt borssal, és addig pirítjuk, amíg a csirkehús kifehéredik. Rászórjuk az apróra vágott fokhagymát, és csak addig sütjük, amíg a fokhagyma illata nem érződik. (Vigyázzunk, hogy ne égjen meg!)
- Beletesszük a szintén apróra vágott bambuszrügyet és a gyömbért. (Én a gyömbért teatojásba tettem - amit később a levesből kivettem -, mert kissé fás volt.) Felöntjük az alaplével/füstölt lével. Ízesítjük sóval, ecettel, cukorral, szójaszósszal, valamint a csilivel/Erős Pistával.
- A keményítőt elkeverjük 1 dl hidegvízzel majd, amikor a zöldségek roppanósra, a hús pedig puhára főtt, beleöntjük a levesbe. Egy tojást felverünk, és ezt is a levesbe csorgatjuk.
- Forrón tálaljuk, tetején apróra vágott újhagyma zölddel és szezámolaj cseppekkel.
Mennyiség:
1 személyre