
Hozzávalók
-
a tésztához:
- a krémhez:
- a zseléhez:
Elkészítés
- A ribizlit megmossuk, - néhány fürtöt a díszítéshez félreteszünk - és leszemezzük. Megsütjük a piskótaalapot: a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá felverjük, a sárgáját a kristálycukorral habosra kikeverjük.
- Apránként hozzáadjuk a sóval és sütőporral elkevert lisztet, majd óvatosan belevegyítjük a felvert tojáshabot. Sütőpapírral kibélelt, kb. 22 cm átmérőjű tortaformába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben (légkeveréses 165 fok) megsütjük (kb. 25-30 perc). A tortaformában kicsit hűlni hagyjuk, majd a sütőpapírt lehúzva róla, rácsra tesszük.
- A krémhez a Hulala-t a fixálóval habbá verjük. A mascarponét elkeverjük a porcukorral és a vaníliaaromával, majd belekeverjük a ribizli kétharmadát és végül a felvert habot. A tortaformát folpackkal kibéleljük - az oldalát is -, beletesszük a piskótát, és ráhalmozzuk a ribizlis krémet. Egyenletesre elsimítjuk, rászórjuk a maradék ribizlit, és a hűtőbe tesszük.
- A torta zseléhez a lekvárt felmelegítjük. A zseléport a kristálycukorral elkeverjük, hozzáadjuk a lekvárt és annyi vizet, hogy az összmennyiség 2,5 dl legyen. A tasakon lévő utasítás szerint elkészítjük a tortazselét. A tortát a hűtőből kivesszük, és bevonjuk a kellő hőfokra lehűlt zselével. Legalább 2-3 órára újból visszatesszük a hűtőszekrénybe. Tálaláskor a fóliát eltávolítjuk, és a ribizli fürtökkel díszítjük.
Mennyiség:
1 személyre
Megjegyzések
12 szelet/3 845 kcal, 1 szelet/320 kcal