Mézes krémes (Mézes zserbó)

Hozzávalók

0/17Hozzávalók
    a tésztához:
  • a töltéshez:
  • a mázhoz:

Elkészítés

0/6Utasítások
  • A tészta hozzávalóit a liszt kivételével gőz fölött folyamatosan kevergetve, kb. 10 perc alatt krémesre főzzük. (Mikróba is tehetjük, többször megkeverve, amíg besűrűsödik.) Amikor langyosra hűlt hozzáadjuk a liszthez, és összegyúrjuk.
  • Négy részre osztjuk, és egyenként vékony lapokká nyújtjuk. Jól kikent, kilisztezett sütőlapon, vagy a tepsi hátán, 170 fokra előmelegített sütőben (légkeveréses sütő 155 fok) kb. 5-7 perc alatt aranybarnára sütjük. (Vigyázzunk, mert könnyen megég! Míg az egyik lapot sül, közben a másikat nyújtjuk.)
  • A krémhez a tejet felforraljuk, beleszórjuk a búzadarát, és folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. A margarint a porcukorral habosra kikeverjük, apránként hozzáadjuk a kihűlt darát, a citrom reszelt héját és levét. Ha savanykásabban szeretjük, tehetünk még bele citromlevet, végül az egészet robotgéppel krémesre keverjük.
  • A legalsó lapot megkenjük a krém felével, rátesszük a következő lapot, melyet lekvárral kenünk meg. A következő lapra rákerül a krém másik fele. A legfelső lapot csokimázzal vonjuk be.
  • A csokimázhoz a porcukrot, a kakaóport és a vajat csomómentesre keverjük. A forró tejjel leforrázzuk – rövid időre, a tűzre is tehetjük, hogy teljesen simára olvadjon - majd egyenletesen elkenjük a tésztán.
  • A süteményt csak másnap lehet szeletelni, mivel addigra puhul meg a tészta. Keskeny, hosszúkás szeletekre vágva tálaljuk. (Jó tanács: ha a mézeslapokat nehezen tudjuk kinyújtani (törnek, szakadnak), rövid időre – amíg langyosak nem lesznek – melegítsük a mikróban, és nyújtáskor bőven lisztezzük, hogy ne ragadjon.)
Mennyiség: 1 személyre

Megjegyzések

60 db/6 778 kcal, 1 db/112 kcal

A tetejére mázat csokoládé felhasználásával is készíthetünk: 10 dkg étcsokit - gőz felett - 2 evőkanál étolajjal felolvasztunk.