Málnatorta

Hozzávalók

0/16Hozzávalók
    a piskótához:
  • a krémhez:
  • a díszítéshez:

Elkészítés

0/6Utasítások
  • A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet (keményítőt), majd végül óvatosan, nehogy összetörjük, belekeverjük a tojásfehérjét. Sütőpapírral kibélelt 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformába öntjük, és 180 fokos (légkeveréses 165 fok) sütőben megsütjük.
  • Ha a piskóta kihűlt, kivesszük a formából, lehúzzuk róla sütőpapírt. A tortaformát elmossuk, kibéleljük folpackkal, és visszahelyezzük bele a piskótaalapot.
  • 10 dkg málnát a joghurttal összeturmixoljuk. A fél tasak pudingporból a tejjel, valamint két evőkanál kristálycukorral a tasakon lévő leírás szerint, sűrű pudingot főzünk, melyet kihűtünk. A habtejszínt két evőkanál porcukorral és a habfixszel kemény habbá verjük.
  • A kihűlt pudingot a mascarponéval, két evőkanál porcukorral, a joghurtos málnapürével krémesre kikeverjük, hozzáadjuk a zselatinfixet, végül óvatosan belekeverjük a tejszínhabot.
  • A piskótaalapot a lekvárral megkenjük, rásimítjuk a málnakrém felét, megszórjuk 10 dkg málnával, majd rátesszük a krém másik felét. A krém tetejét egyenletesre elsimítjuk, és kb. 2-3 órára a hűtőbe tesszük, hogy egy kicsit megdermedjen.
  • A tortazselét az előírás szerint elkészítjük. A megdermedt tortát a hűtőből kivesszük, tetejét a maradék 20 dkg málnával díszítjük, és leöntjük a zselével. Visszatesszük a hűtőbe újabb 2-3 órára. (Legjobb a tortát előző nap elkészíteni.) A tortát tálaláskor tejszínhabbal díszítjük.
Mennyiség: 1 személyre