Hozzávalók
-
a tésztához:
- a kávékrémhez:
- a mogyorókrémhez:
- a karamell mázhoz:
Elkészítés
- A tojásokat kettéválasztjuk, majd a sárgáját a cukorral, olajjal, tejjel simára keverjük. Hozzáadjuk a kakaós, sütőporos lisztet és jól eldolgozzuk. (Az 1 dl tejnél én kicsit többet használtam.) A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan elvegyítjük a lisztes masszával. A masszát sütőpapírral kibélelt tepsibe (kb. 20X30 cm) simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. Hagyjuk kihűlni, majd két lapra vágjuk.
- A kávékrém hozzávalóit a tejszín kivételével vízgőz felett, állandó kevergetés mellett krémesre főzzük, majd ha kihűlt hozzákeverjük a kemény habbá vert tejszínt. A tortaformába visszahelyezzük az egyik piskótalapot, a kávékrémet egyenletesen elsimítjuk rajta, a másik lappal lefedjük, és a hűtőbe rakjuk.
- A mogyorókrém hozzávalóit egy edénybe tesszük, állandó kevergetés mellett krémesre főzzük, hagyjuk kihűlni, majd egyenletesen elterítjük a tortán, és visszarakjuk a hűtőbe. (Én a recepttől eltérően felhasználás előtt, a mogyorót kissé megpirítottam, utána daráltam le. A vajat pedig nem főztem a krémmel együtt, hanem a már langyosra hűlt krémet kevertem habosra vele.)
- A karamellmázhoz a cukrot egy edénybe tesszük, hozzáadjuk a vizet, és közepes lángon, állandó kevergetés mellett aranybarnára karamellizáljuk, azután belerakjuk a vajat, a tejszínt, egy csipet sóval ízesítjük, és állandó kevergetés mellett krémesre főzzük. Hagyjuk langyosra hűlni, majd bevonjuk vele a tortát. Tálalásig - de minimum két órára - hűtőbe rakjuk.
Mennyiség:
1 személyre