Töltött dagadó

Hozzávalók

0/11Hozzávalók
  • a zsemlék áztatásához:

Elkészítés

0/5Utasítások
  • A vöröshagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és 2,5 dkg zsíron üvegesre pároljuk. A gombát a földtől megtisztítjuk - a héját nem kell lehúzni -, szeletekre vágjuk, és a másik 2,5 dkg zsíron megpirítjuk.
  • A száraz zsemléket tejbe vagy vízbe áztatjuk, majd alaposan kinyomkodjuk. A tojásokat felverjük, és kihűlt hagymával és gombával együtt a zsemlékhez adjuk. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a majorannát valamint az apróra vágott petrezselymet. Jól összedolgozzuk. Ha massza túl lágy lenne, tehetünk még bele egy kevés zsemlemorzsát. (Könnyebb megtölteni a dagadót, ha ezt a keveréket a mikróba tesszük, annyi időre, amíg a tojás egy kissé összeáll.)
  • A masszát töltsük bele a felszúrt dagadóba. (Nem szükséges otthon bajlódni vele, a hentes is felszúrja helyettünk.) A tölteléket egyenletesen osszuk el, és a dagadó nyitott végét hústűvel zárjuk le. (Össze is lehet varrni.)
  • Kenjünk ki zsírral egy akkora tepsit, amelybe a hús belefér. A maradék zsírt is tegyük a tepsibe. A hús kívülről sózzuk be, és a csontos oldalával lefelé tegyük a tepsibe. Öntsünk alá egy nagy pohár vizet, fedjük le alufóliával. 160 fokos sütőben kb. 1,5 órát süssük, néhányszor locsoljuk meg a pecsenyelével. (Ne használjuk a légkeverést, mert kiszárítja a húst.) A sütés végén vegyük le a fóliát, és a sültet pirítsuk zsírjára,
  • A töltött dagadó hidegen és melegen egyaránt finom. Melegen rizs- vagy burgonyakörettel tálaljuk, hidegen pedig hidegtálakon, vagy szendvicsként is kitűnő, a pecsenyezsíros kenyérről nem is beszélve.
Mennyiség: 1 személyre