Szabolcsi töltött káposzta 2.

Hozzávalók

  • 1 db fejeskáposzta
  • 0,5 kg darált sertéshús
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 25 dkg kerekszemű rizs
  • 1 fej vöröshagyma (1 nagyobb vagy 2 kisebb)
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál sertészsír
  • 4 dl paradicsomlé
  • 1 kávéskanál piros arany
  • őrölt bors
  • piros paprika
  • ételízesítő (Vegeta vagy Delikát)
  • kevés étolaj

Elkészítés

  1. Az egészben hagyott káposzta torzsáját kivágjuk, és a káposztát forró, sós vízben elkezdjük abálni. Abálás közben néhányszor megforgatjuk a káposztát, hogy a levelek mindenhol puhuljanak. A félig főtt káposzta leveleket- amikor már könnyen leválnak a fejről - folyamatosan szedjük ki a vízből.
  2. A rizst megmossuk, leszűrjük, tálba tesszük. Jöhet rá a darált hús, a lereszelt 2 -3 gerezd fokhagyma, a vöröshagyma háromnegyede apróra vágva, a bors, pirospaprika, só, olvasztott zsír, ételízesítő, piros arany. Ezeket jól összedolgozzuk, hogy jó fűszeres íze legyen. Ha úgy érezzük, hogy kevésbé fűszeres, még adhatunk hozzá.
  3. A lábos aljára tesszük az összevágott maradék fokhagymát, vöröshagymát. A káposzta levelek vastag erét kivágjuk, az is jöhet a lábas aljára. Erre az alapra helyezzük az elkészített töltelékeket. Az elfelezett káposztalevelekre kis adag tölteléket rakunk, majd az egyik irányból elkezdjük feltekerni, végül a szélesebb végén körben benyomkodjuk a levelet. (Tölcsér alakúnak kell lennie.)
  4. A kész töltelékeket egy lábasban szépen egymás mellé rakosgatjuk. A káposzták hegyesebb végei legyenek befelé, így szépen körbe tudjuk sorakoztatni őket. Ha egy sor kész, megszórjuk a fűszerekkel és a csíkokra vágott szalonnával, majd a következő sort is rakhatjuk rá, ugyanígy, végül felöntjük a paradicsomlével. Felöntjük annyi vízzel, hogy az egészet ellepje, és megfőzzük.