Marinált ponty

Hozzávalók

  • 75 dkg ponty hasaalja vagy filé
  • 2 fej vöröshagyma
  • 3 evőkanál 10 %-os ecet
  • 2 evőkanál porcukor
  • 1 teáskanál
  • 3 dl víz
  • 15 szem egész fekete bors
  • 4 szem borókabogyó
  • 3 db babérlevél
  • 3 evőkanál étolaj
  • a panírozáshoz:

  • liszt
  • tojás
  • zsemlemorzsa
  • a sütéséhez:

  • olaj
  • a díszítéshez:

  • lilahagyma
  • citromkarika

Elkészítés

  1. A hasaalját ujjnyi, a filét kb. háromujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A halhúst besózzuk és a sóban kicsit állni hagyjuk.
  2. Közben elkészítjük a páclevet. Az ecetet, porcukrot, sót, és vizet a borssal, borókabogyóval, babérlevéllel, a karikára vágott vöröshagymával és az olajjal felforraljuk, és addig főzzük, míg a hagyma üvegessé nem válik. A páclevet félretesszük, lehűtjük.
  3. A halszeleteket bepanírozzuk és forró olajban aranysárgára sütjük. A kihűlt halszeletekre ráöntjük a páclevet. Lilahagyma és citromkarikákkal díszítjük, és fogyasztás előtt legalább félnapra hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. (Ehhez az ételhez kiválóan felhasználható a maradék rántott hal is. )
Recept megjegyzései

Ponty hasaalja teljesen szálkátlan halhús, mig a ponty szeleteket filézni szükséges!