Csülkös pacal

Csülkös pacal

Hozzávalók

0/15Hozzávalók

Elkészítés

0/4Utasítások
  • Az ujjnyi vékony csíkokra vágott pacalt annyi sós vízben, amennyi ellepi kb. fél óráig abáljuk. A sertéscsülköt kockákra, a vöröshagymát apróra vágjuk.
  • A zsírt felhevítjük, és a vöröshagyma felét megdinszteljük rajta. A tűzről levéve sózzuk, megszórjuk pirospaprikával, őrölt köménnyel, és egy kevés vizet aláöntve rátesszük a felkockázott csülökhúst, összepirítjuk, hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot, TV paprikát (vagy a paradicsompürét és a Piros Aranyat), felöntjük egy kevés vízzel, és fedő alatt - az elfövő vizet folyamatosan pótolva - puhára főzzük.
  • Az előfőzött pacalt leszűrjük, a kis kockára vágott szalonnát kipirítjuk. A pörcöt kiszedjük, félretesszük, és a visszamaradt szalonnazsíron a hagyma másik felét megpároljuk. Ezután rátesszük a pacalt, sózzuk, megszórjuk majoránnával, az apróra vágott fokhagymával, őrölt borssal, pirospaprikával, és beletesszük a babérlevelet. Kevés vízzel felöntve puhára főzzük.
  • Amikor a pacal és a csülökhús is puha, összeöntjük, beletesszük a szalonnapörcöt, majd felöntjük a vörösborral. Megkóstoljuk, ha szükséges sóval, borssal ízesítjük. Jól összeforraljuk, és sós vízben főzött burgonyával, valamint savanyúsággal tálaljuk. (A pacalt és a csülköt azért célszerű külön főzni, mert eltérő a puhulási idejük.)
Mennyiség: 1 személyre

Megjegyzések

8 adag/6.928 kcal, 1 adag/866 kcal