Citromos kocka

Hozzávalók

  • 4 db lime
  • 1,25 dl tej
  • 10 dkg vaj
  • 2 dkg kristálycukor
  • 15 dkg liszt
  • 5 db tojás
  • 10 g zselatin
  • 3 dl habtejszín
  • 3 dl natúr joghurt
  • 7 dkg porcukor
  • 2 evőkanál rum vagy kevés rumaroma (elmaradhat)
  • a szóráshoz:

  • porcukor

Elkészítés

  1. A tejet 1,25 dl vízzel, a vajjal, a kristálycukorral és egy csipet sóval felforraljuk. Belekeverjük a lisztet, és kis lángon addig kevergetjük, amíg a massza elválik az edény falától (kb. 2 perc). Keverőtálba tesszük, és folyamatosan kevergetve, a tojásokat egyenként beledolgozzuk.
  2. A sütőt 220 fokra előmelegítjük. A tésztát egy csillagcsővel ellátott nyomózsákba töltjük, és egy sütőpapírral kibélelt sütőlemezre, kb. 4 cm átmérőjű halmokat nyomunk úgy, hogy legalább 1 cm maradjon közöttük. (A tészta sütés közben kiterjed, és kitölti a réseket.) A sütőben, a középső rácson, 20 percig, majd a hőmérsékletet 180 fokra csökkentve, további 30 percig sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
  3. Közben elkészítjük a krémet. A lime-okat alaposan megmossuk, kettő héját lereszeljük, és valamennyi levét kipréseljük. A zselatint 3 evőkanál hideg vízben elkeverjük, állni hagyjuk. A tejszínt kemény habbá verjük. A joghurtot elkeverjük a porcukorral és a reszelt citromhéjjal. A citromok levét hozzáöntjük a zselatinhoz, és felforraljuk. Belekeverjük a rumot/aromát, kissé hűlni hagyjuk, majd a joghurthoz keverjük. Végül óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot is. Hűtőbe tesszük.
  4. Ha a tészta kihűlt, vízszintesen kettévágjuk, és a krémet az alsó részén egyenletesen elosztjuk. Rárakjuk a tetejét, és finoman lenyomkodjuk. Egy órára hűtőszekrénybe rakjuk, amíg a krém megszilárdul. Tálaláskor megszórjuk porcukorral, és 30 kis négyzetre vágjuk.
Recept megjegyzései

összesen: 30 db/3 510 kcal, 1 db/117 kcal