Kandírozott narancshéj

Hozzávalók

  • 2 db narancs ((kemény héjú, nagy méretű))
  • 20 dkg kristálycukor

Elkészítés

  1. A narancsokat alaposan megmossuk, és zöldséghámozóval a héját lehántjuk. (Lehetőleg a belső fehér héja maradjon magán a narancson.) Annyi hideg vizet öntünk a narancshéjakra, hogy jól ellepje. 3 napig a vízben áztatjuk úgy, hogy reggel és este cseréljük rajta.
  2. A negyedik napon újból lecseréljük a vizet, és feltesszük főni. Forrástól számítva kb. 10 percig főzzük, majd leöblítjük, és vékony csíkokra vágjuk.
  3. A cukrot 2 dl vízzel felfőzünk, beletesszük a narancshéj csíkokat, és néhányszor megkeverve, kb. fél órát főzzük. Hagyjuk a lábosban kihűlni. Másnap újból a tűzre tesszük, és kb. 20 percet főzzük, ekkora a cukorszirup már kellően besűrűsödik.
  4. Egy tálcára sütőpapírt terítünk, majd a narancshéjakat lehetőleg szétszálazva, ezen megszikkasztjuk, (Nem biztos, hogy teljesen szálaira tudjuk szedni, mert a sziruptól erősen összeragadnak, de ha már egy kicsit száradtak könnyebben boldogulunk velük.)
  5. Üvegbe vagy celofánzacskóba téve sokáig eláll, apróra törve, vagy porrá darálva süteményekbe, krémekbe használhatjuk fel, de magában is nagyon finom.