Csoki- és mogyorókrémes torta

Hozzávalók

    a tortalaphoz:

  • 8 db tojás
  • 16 dkg cukor
  • 20 dkg liszt
  • 1 mokkáskanál sütőpor
  • mogyorókrém:

  • 10 dkg darált, pörkölt mogyoró
  • 7 dkg cukor
  • 0,5 dl tej
  • 6 dkg vaj
  • 3 evőkanál mascarpone
  • csokikrém:

  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg cukor
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 3 evőkanál mascarpone
  • a bevonáshoz és a díszítéshez:

  • 10 dkg vaj
  • 2 tasak vaníliás cukor
  • 3 evőkanál mascarpone
  • díszek: pl.

  • ostyalap
  • cukrok
  • csoki pasztillák
  • tejszínhab, stb. (ízlésünk és lehetőségünk szerint)

Elkészítés

  1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
  2. A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgákat kikeverjük. A tojásfehérjét a folyamatosan hozzáadott cukorral kemény habbá verjük. A habba belekeverjük a tojássárgákat, és apránként a sütőporral elkevert, átszitált lisztet is.
  3. Egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt vágunk, és a piskótamasszát belesimítjuk. Az előmelegített sütőbe tesszük, és kb. 25-30 percig sütjük. (A sütőajtót sütés közben ne nyitogassuk, mert a piskóta összeesik.) Pár percig hagyjuk a sütőben hűlni, majd a formából kivéve lisztezzük le, és rácsra téve hűtsük ki teljesen.
  4. Elkészítjük a krémeket: a darált mogyorót elkeverjük a cukorral, ráöntjük a forró tejet, elkeverjük, és hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután a vajjal és mascarponével habosra keverjük. Ezt követően a csokikrém hozzávalóit is habosra keverjük.
  5. A piskótalapot 3 lapba vágjuk, az egyik lapot a mogyorós, a másikat a csokis krémmel megtöltjük. Hűtőbe tesszük.
  6. Közben elkészítjük a vaníliás krémet a torta bevonásához. A hozzávalókat habosra keverjük és a torta tetejét és oldalát is vékonyan bevonjuk vele.
  7. Egy éjszakára hideg helyre tesszük a tortát, és másnap tetszésünk szerint feldíszítjük. (Jelen esetben tortaostyával, valamint tejszínhabbal.)