Cézár saláta 2

Hozzávalók

  • 1 db jégsaláta
  • 2 marék madársaláta
  • 50 dkg csirkemellfilé
  • 5 dkg reszelt sajt (lehetőleg parmezán)
  • őrölt bors
  • a krutonhoz:

  • 2 db szikkadt kifli
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál napraforgó olaj (ha van otthon, szezám-, vagy mogyoróolaj még jobb)
  • 1 evőkanál durvára tört mogyoró
  • az öntethez:

  • 2 db tojás sárgája
  • 1 dl tejszín
  • 2 kiskanál mustár
  • 2 kiskanál szardellapaszta
  • 1 evőkanál citromlé
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 8 evőkanál napraforgó/szezám/mogyoró olaj
  • őrölt bors
  • a sütéshez:

  • kevés olaj

Elkészítés

  1. A salátákat megmossuk, és jól leszárogatjuk, a jégsalátát falatokra tépkedjük.
  2. Az öntethez a tojássárgákat a mustárral, szardellapasztával, majd apránként az olajjal krémesre keverjük. Hozzáadjuk a lereszelt fokhagymát, citromlét, és a tejszínt. Ízesítjük őrölt borssal, és ha szükséges sóval. (A szardellapaszta elég sós.)
  3. A kiflit felkarikázzuk, a fokhagymát apróra vágjuk, és az olajon kissé megpirítjuk. Rátesszük a kiflikarikákat, amelyet aranysárgára pirítunk rajta. (Vigyázzunk, nehogy a fokhagyma megégjen!)
  4. A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, és kevés olajon, néhány perc alatt megsütjük.
  5. A salátát az öntettel elkeverjük, megszórjuk a pirított csirkemellel és kiflikrutonnal végül pedig a durvára tört mogyoróval és a reszelt sajttal.
Recept megjegyzései

kb. 4 adag