Menü

Legfrissebbek

Pangasius filé töltött burgonyával

pic

Hozzávalók:

1 kg nagyméretű burgonya
5 dkg füstölt kolbász
5 dkg trappista sajt
5 dkg füstölt szalonna
1 nagyobb fej lilahagyma
1 db hegyes erőspaprika
0,5 kg pangasius filé (4 szelet)
só, fokhagyma granulátum
a panírozáshoz:
liszt, pirospaprika, őrölt bors
a sütéshez:
kevés olaj
4 adag/2936 kcal, 1 adag/734 kcal

 

 

Elkészítés:

A pangasius szeleteket sózzuk, meghintjük a fokhagyma granulátummal, és letakarva felhasználásig a hűtőbe tesszük. A burgonyákat jól megsikáljuk, - nem kell meghámozni - és mindegyiket keresztben 2-3 mm-enként bevagdossuk, de nem teljesen, az aljának egyben kell maradnia. A krumplikat sózott olajjal bekenjük úgy, hogy olaj kerüljön a bevágásokba is. A tepsit szilikonlappal vagy sütőpapírral kibéleljük, rásorakoztatjuk a burgonyákat, és 200 fokra (légkeveréses 180 fok) előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt puhára sütjük. Közben a kolbászt/sonkát, sajtot, szalonnát, hagymát és paprikát vékony szeletekre vágjuk. A megsült burgonyákat a sütőből kivesszük, és a bevágásokba felváltva beletesszük a szeletekre vágott hozzávalókat. Még 10 percre visszatesszük a sütőbe. Egy kevés lisztet elkeverünk őrölt borssal, egy kanálka pirospaprikával, megforgatjuk benne a halszeleteket, egy teflon serpenyőben kevés olajat hevítünk, és pirosra sütjük benne. A megsült filéket a töltött-sült burgonyával tálaljuk.