Menü

Legfrissebbek

Tatárbifsztek

pic

Hozzávalók:

40 dkg marhahátszín (Krőzusok bélszínt vegyenek)
2 db vöröshagyma (közepes méretű)
10 dkg ecetes uborka
5 dkg kapribogyó
4 db tojás sárgája
4 kávéskanál mustár
4 mokkáskanál pirospaprika
4 evőkanál vaj
Ízlés szerint: só, bors, dijoni mustár, Piros Pista

 

Elkészítés:

A hagymát meghámozzuk, lereszeljük, vagy aprítógéppel péppé zúzzuk. Az uborkát és a kapribogyót apróra vágjuk. A hátszínt leöblítjük, szárazra töröljük, ha van rajta a hártyát és a zsírma-radványokat eltávolítjuk., és húsdarálón ledaráljuk. Négy egyenlő részre osztjuk, kerekre formázzuk és tányérokra tesszük, hogy ki-ki a maga ízlése szerint készíthesse el. Kanálháttal mé-lyedést készítünk a húscipók közepébe, melybe egy-egy tojássárgát csúsztatunk. Köréjük hal-mozzuk a hagymát, uborkát, kapribogyót, Piros Pistát és pirospaprikát. Odakészítjük a borsot, sót, vajat, majd két villával, egyéni ízlés szerint összedolgozzuk a hozzávalókat.  Vajgöndörkék és pirítós kíséretében tálaljuk. (Aki szereti, Worcester-szósszal is ízesítheti a bifszteket.)