Menü

Legfrissebbek

Cézár saláta 2

pic

Hozzávalók:

1 db jégsaláta
2 marék madársaláta
50 dkg csirkemellfilé
5 dkg reszelt sajt (lehetőleg parmezán)
só, őrölt bors
a krutonhoz:
2 db szikkadt kifli
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál napraforgó olaj (ha van otthon, szezám-, vagy mogyoróolaj még jobb)
1 evőkanál durvára tört mogyoró
az öntethez:
2 db tojás sárgája
1 dl tejszín
2 kiskanál mustár
2 kiskanál szardellapaszta
1 evőkanál citromlé
2 gerezd fokhagyma
8 evőkanál napraforgó/szezám/mogyoró olaj
őrölt bors
a sütéshez:
kevés olaj
kb. 4 adag


 

Elkészítés:

A salátákat megmossuk, és jól leszárogatjuk, a jégsalátát falatokra tépkedjük. Az öntethez a tojássárgákat a mustárral, szardellapasztával, majd apránként az olajjal krémesre keverjük. Hozzáadjuk a lereszelt fokhagymát, citromlét, és a tejszínt. Ízesítjük őrölt borssal, és ha szükséges sóval. (A szardellapaszta elég sós.) A kiflit felkarikázzuk, a fokhagymát apróra vágjuk, és az olajon kissé megpirítjuk. Rátesszük a kiflikarikákat, amelyet aranysárgára pirítunk rajta. (Vigyázzunk, nehogy a fokhagyma megégjen!) A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, és kevés olajon, néhány perc alatt megsütjük. A salátát az öntettel elkeverjük, megszórjuk a pirított csirkemellel és kiflikrutonnal végül pedig a durvára tört mogyoróval és a reszelt sajttal.