Menü

Legfrissebbek

Tepsis keszeg, grillezett csilis-fokhagymás cukkinivel

pic

Hozzávalók:

2 db keszeg (kb. 0,5 kg)
3 db saláta cukkini (kb. 0,5 kg)
4 gerezd fokhagyma
4 evőkanál olaj (lehet olíva/szezám, mogyoró is)
só, őrölt bors, liszt, Vegeta/Delikát, csilipor vagy krém
2 adag

 


 

Elkészítés:

A keszegeket megtisztítjuk, sűrűn beirdaljuk, majd besózzuk. Kb. egy félórát állni hagyjuk. Addig a lisztet két kávéskanál ételízesítővel (Vegeta, Delikát, stb.), egy kávéskanál őrölt borssal elkeverjük. A tepsit vékonyan kiolajozzuk. A halakat a fűszeres lisztbe forgatjuk, majd a tepsibe rakjuk. A tetejére kevés olajat locsolunk, és 200°-os sütőben pirosra sütjük. A cukkinik héját hámozóval lehúzzuk, kb. 1 cm-es karikákra szeleteljük, sózzuk, és egy félórát állni hagyjuk. A fokhagymát apróra vágjuk, és elkeverjük - ízlés szerinti mennyiségű - őrölt borssal, csilivel, valamint két evőkanál olajjal. A cukkinikról a keletkezett nedvességet leitatjuk, ráöntjük a fűszeres olajat, összekeverjük, egy kisebb tűzálló tálba, vagy tepsibe terítjük, és 200 fokos sütőben, grill fokozaton szép pirosra sütjük. (Grillfokozat nélküli sütőben is elkészíthető.)